Életünk során sok apró nyomot hagyunk magunk után: tárgyakat, tetteket, gondolatokat, élményeket – mindezt többnyire akarattal, valamilyen cél érdekében. De nemcsak mi hozzuk létre tudatosan ezeket a „nyomokat”, hanem a világ, amelyben élünk, szintén dokumentálja létezésünket születésünktől kezdve egészen halálunkig.
A Habsburg nádori kripta a Habsburg–Lotaringiai-család nádori (palatinus) ágának megalapítója, József Antal főherceg, magyar királyi herceg és családja kevesek által ismert temetkezési helye a Budavári Palota épületegyüttesében. A sírbolt a palota egyetlen olyan helyszíne, amely túlélte a II. világháborús ostrom pusztítását, valamint az azt követő bontásokat és csak viszonylag kis átalakítások érték, így „ékszerdobozként” őrzi a 19–20. század fordulóján, Hauszmann Alajos munkássága nyomán újjászületett királyi palota szépségét. Az alábbi tanulmányból nemcsak Budapest egyik építészeti, művelődés- és művészettörténeti értékének históriájába kaphatunk bepillantást, hanem a Habsburg–Lotaringiai- család tagjainak életébe, haláluk körülményeibe és temetésük részleteibe is.
Mire a falevelek lehullanak, otthon lesztek szeretteitek körében!” – hangzott II. Vilmos német császár híres mondata 1914 nyarán, az első világháború kirobbanásakor. Azt azonban sem ő, sem mások nem sejthették, hogy erre csupán négy évvel később kerülhet sor, amikor 1918. november 11-én Németország már vesztes nagyhatalomként írta alá a tűzszüneti szerződést. A villámháborúként induló konfliktus az évek alatt megannyi szenvedést hozott Európának, s benne az Osztrák– Magyar Monarchia népeinek. A világháború hatalmas, évtizedekig tartó traumát okozott a magyar társadalom egésze számára. Nem volt család Magyarországon, amelyet ne érintett volna valamely formában a nagy háború – így volt ez a dunántúli Holmár család esetében is.