Kováts Mihály ezredes és Pulánszki Kázmér

George Washington magyar huszárezredesének elfeledett származásáról

2026. január
A karcagi születésű Fabriczy Kováts Mihály, az amerikai könnyűlovasság társalapítója és első kiképző mestere születésének 300. évfordulóját ünnepeltük 2024-ben, ebben az évben pedig az Egyesült Államok függetlenségének 250. évfordulójára emlékezünk. A brit fennhatóság ellen küzdő füg getlenségi erőknek, George Washington Kontinentális Hadseregének első alkalommal lett 1777- tavaszán integráns része lovas csapattest, amelyet pár hónapra rá az európai háborúkban jártasságot szerzett katonaemberek, a magyar református gyökerekkel rendelkező Kováts Mihály és a fiatal lengyel nemes, Kazimierz Pułaski szervezett meg. Az alapító atyák a később Pułaski-légióként nevezett egység vezetőiként az amerikai függetlenségért áldozták életüket: Kováts ezredes-parancsnok 1779. május 11-én a dél-karolinai Charlestonban, míg a dandártábornoki rangban vitézkedő Pułaski pontosan öt hónappal később, a georgiai Savannahban esett el a britek elleni harcokban
A tartalom megtekintéséhez be kell jelentkeznie. Kérjük . Még nem előfizető? Csatlakozzon hozzánk!
Családfa Kiadó logó

További

További cikkek:

A Koestler-saga

A Koestler-saga

ARTHUR KOESTLER CSALÁDJA ÉS ROKONSÁGA – A Koestlerek családfája Leopold nagyapámmal kezdődik, és velem ér véget.” – írta Arthur Koestler. Nyílvessző a végtelenbe című önéletrajzi írásának „Koestler-saga” című családtörténeti fejezetében. A 20. század egyik legnagyobb hatású magyar–brit írójának e közlése csak részben fedi a valóságot, családjának története azonban nem tanulság nélküli, rávilágít a 19. századi Európa üzletemberek és szélhámosok által alakított társadalmi és gazdasági hatásaira, mint ahogy a mindent elsöprő 20. századi szélsőséges politikai változások következményeire is.

bővebben
Vidróczki Márton, a mátrai betyár

Vidróczki Márton, a mátrai betyár

Vidróczki Márton a magyar betyárvilág egyik legismertebb alakja, életéről mégis kevés konkrét adat maradt ránk. Sok más betyárral ellentétben nem került a rögtönítélő bíróság kezére, így releváns kihallgatási jegyzőkönyvek vagy fogolynyilvántartások nem állnak a rendelkezésünkre. Elsődleges források szűkében főként korabeli újságcikkekre, és a halálát követően terjedő legendákra támaszkodhatunk, amelyek nyomán mozaikosan kirajzolódik előttünk a híres betyár életútja. E közleményünk, folytatva a betyár életutak sorozatot, elénk tárja, hogy egyetlen személyről milyen sokféle „valósnak mondott” történet élhet a köztudatban, ugyanakkor szinte egyetlen biztos fogódzó az anyakönyv. A tanulmányból kiderül az is, hogy a nagy forrásértékű törvényszéki iratok, peranyagok hiánya vagy szűkös volta jócskán megnehezíti a feltárást.

bővebben
A Garai család nádori ága II. rész (1433–1481)

A Garai család nádori ága II. rész (1433–1481)

Előző írásunkban a Garai család történetét ifjabb Miklós nádor 1433-as haláláig tekintettük át. A folytatásban pedig két generáció három képviselőjének, legifjabb Miklósnak, Lászlónak és Jóbnak az életéből emelünk ki epizódokat. Bár Garai László a legközelebbről volt alakítója a politikai eseményeknek, nevesített karaktert sem kapott a közelmúltban vetített Hunyadi filmsorozatban.

bővebben