Az imreházi kastély a 19–20. század fordulóján

Az imreházi kastély eltűnt világa

2025. október
Ha valaki a múlt század közepéig a főváros északi szomszédságában fekvő Dunakesziről Fót irányába tartott, a két község határán emelkedő Kő-hegy lankáin biztosan megakadt a szeme egy csinos, tornyos kúrián. Habár az imreházi kastély épülete hosszú évtizedeken keresztül a környék ékszerdobozának számított, a második világháború után néhány esztendő leforgása alatt egy elnéptelenedett szellemlakká vált. Az 1950-es évek közepére már a köveit is széthordták, mindössze a torony, a pince és egy fedett kút maradt épségben. Mára már ezek nyomát is benőtte a növényzet. Pedig közel egy évszázadon át a Dunakeszihez tartozó kastély a környék társasági életének egyik központja volt, híre még az országos sajtóba is gyakran bekerült. Írásunkban levéltári források és régi újságcikkek segítségével idézzük fel az egykori tulajdonosok, lakók történetét: a szerelmekkel, botrányokkal és tragédiákkal is tarkított múltat.
A tartalom megtekintéséhez be kell jelentkeznie. Kérjük . Még nem előfizető? Csatlakozzon hozzánk!
Családfa Kiadó logó

További

További cikkek:

Egy 1848-as honvéd őrnagy öröksége Amerikában: a Baróthy család története

Egy 1848-as honvéd őrnagy öröksége Amerikában: a Baróthy család története

Az Óhazából az Újvilágba könyvsorozat az Amerikába kivándorolt magyaroknak állít emléket. Egy különleges családtörténeti gyűjtemény, amely a magyar kivándorlók és leszármazottaik sorsán keresztül mutatja be a magyarok amerikai emigrációját és ennek generációkon átívelő hatásait. A sorozat első kötete mutatta be Baróthy László őrnagy és családja rendkívül kalandos történetét, amely a megjelenés óta a leszármazottakhoz is eljutott és számos, korábban ismeretlen részlettel gazdagodott.

bővebben
Spirálfüzetekbe zárt Európa

Spirálfüzetekbe zárt Európa

ÚTINAPLÓK A CSALÁDI ARCHÍVUMBÓL – LEVÉLTÁRI FORRÁSELEMZÉS A SZEMÉLYES HAGYATÉK TÜKRÉBEN A családtörténeti kutatások során a hivatalos források gyakran csak a múlt vázát adják, a valódi tartalmat a személyes hagyatékok, azon belül is az egodokumentumok biztosítják. Jelen írás egy levéltáros szemével mutatja be egy 1962 és 1979 között keletkezett útinapló-sorozat forrásértékét. A primer források elemzésén keresztül feltárul, miként egészítheti ki a szubjektív narratíva az anyakönyvi adatokat, hogyan rekonstruálható egy egyéni kapcsolati háló, és miként válik egy hétköznapi spirálfüzet a mikrotörténeti kutatás és a családi emlékezet értékes dokumentumává.

bővebben