Az imreházi kastély eltűnt világa

Vannak olyan középkori arisztokrata családok, akikről sokan hallottak. Ilyenek például a Hunyadiak, Újlakiak, Garaiak, Szapolyaiak, Bátoriak. Valóban, a 14–15. században ezek a családok töl tötték be a legfontosabb tisztségeket a Magyar Királyságban, politikai és társadalmi jelentőségük megkérdőjelezhetetlen. Arra már az 1970-es években rámutatott elsősorban Engel Pál, Fügedi Erik és Mályusz Elemér, hogy a középkori magyar történelem legjobban az uralkodó és az arisztokrata családok viszonyával írható le, ám sok egyébre derülhet fény, ha a nagybirtokos családok egymáshoz fűződő kapcsolatait is megvizsgáljuk.

Liliom János Sobri Jóska és Milfajt Ferkó kortársaként az 1830-as évek rettegett betyárjának számított, bűncselekményeivel országos hírnévre tett szert. Ennek ellenére a neve feledésbe merült, az utókor nem őrizte meg az emlékét, a néphagyományokban, földrajzi helynevekben nem lelhető fel a neve. Életútja – amely Sobri Jóskáéhoz hasonlóan nem szűkölködött kalandokban – a levéltári források és a korabeli sajtó alapján viszont jól rekonstruálható. E közleményünk, folytatva a betyár életutak sorozatot, elénk tárja, hogy egy, a fordulatos történetekből ismert betyárra vonatkozóan milyen valós információ lelhető fel, valamint azt is, hogy milyen források vonatkoz(hat)nak e társadalmi csoportra. Liliom János esetében nem a származásra, hanem a tevékenységre vonatkozóan találunk sok adatot, amely alapján viszonylag nagy részletességgel rekonstruálható az életút. A tanulmány egyúttal rávilágít a törvényszéki források, a peranyagok nagy forrásértékére és részletes adattartalmára is.

HOGYAN ÉL TOVÁBB AZ AMERIKÁS KIVÁNDORLÓK ÖRÖKSÉGE? – Az Óhazából az Újvilágba közösségi örökségprogram célja az Amerikába kivándorolt magyarok emlékének megőrzése. Ezek a történetek azonban nem érnek véget a kivándorlással – sőt, sok esetben ott kezdődnek csak igazán. Fontos tehát, hogy ne csupán a kivándorlók életét, hanem az őket követő generációk sorsát is kövessük a „párhuzamos világokban” az óceán két partján. A családfakutatás így formálódik 4–5 generációt átfogó, élő családi krónikává, amely ma is íródik tovább ahogy a leszármazottak új nyomokra bukkannak, elveszettnek hitt rokonokat találnak, és közösen őrzik kivándorló őseik hagyatékát.