Egy család tíz katonafia az első világháborúban

A dunántúli rablóvilág utolsó nagy virágkora a szabadságharc bukása és a kiegyezés közötti „zsandáros időkre” esett. Nehéz, sötét felhők jártak azokban az esztendőkben az ország felett. A zömében szökött katonákból és duhaj pásztorokból verbuvált csavargó bandák dicstelen működése nemcsak a közbátorságot, de az osztrák mintára kiépült csendőrség tekintélyét is alaposan megtépázta. 1862-re már ismét olyan gyakorivá váltak a fegyveres rablások és kegyetlenkedések országszerte, hogy a budai Helytartótanács több vármegyében is kénytelen volt a statáriális bíróság felállításáról rendelkezni, és egyúttal elhatározta: végleg felszámolja a törvényen kívüliek társadalmát.

A honvédelmi miniszterek sorában a kevésbé ismertek közé tartozik vitéz Somkuthy József (1883–1961) neve, annak ellenére, hogy hosszú katonai pályafutása végén érte a kinevezés. A pályáját az Osztrák–Magyar Monarchiában kezdő katonatiszt karrierje az első világháború után, a Horthy-korszakban teljesedett ki. Alig másfél hónapig töltötte be miniszteri tisztségét, melynek lezárása is érdekes történet. Ebben nem kis szerepe volt Hermann Göringnek, a Harmadik Birodalom második emberének.

TÖRTÉNETEK A KÁLLAY CSALÁDRÓL Kossuth Lajos, a magyar történelem egyik legnagyobb politikusa, a reformkori liberális ellenzék és az 1848–49-es szabadságharc vezéralakja. Azonban bizonyára kevesen tudják róla, hogy egy általa adományozott szőlőtő még majd száz évvel a halála után is termett Nyíregyházán. A Kossuth által Kállay Ákos részére adományozott szőlőtőke Olaszországból került Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelyére, azonban a nem mindennapi növény története hosszú évtizedekre a feledés homályába merült, míg az 1970-es években újra az érdeklődés középpontjába került. De ki volt Kállay Ákos? És hogyan került hozzá Kossuth szőlője?